Hasfájás

Férjem kollégája büszkén meséli, hogy az ő bébijük (aki néhány héttel idősebb Katicánál) átalussza az éjszakát. Első reakcióm, mikor meséli ezt, hogy biztos este tápszert kap. Nem. Lehet tippelni, kedves Olvasó!

Hát ez úgy sikerül náluk, hogy a bébi hasfájós, és éjjel egyig ordít, majd belefárad, és reggel hatig fel sem ébred. Na, kitalálta valaki? (Ha igen, tessék egy tábla csokiért jelentkezni nálam! :-D)

Kezdő szülőként én sem sokat tudtam tenni ilyen helyzetben, sőt sokáig fel sem ismertem, hogy hasfájásról lehet szó. Sok csapdába belefutottam én is. (Például főztem borsófőzeléket, csilis babbal két napra.) Képzelhetitek...

Szóval az anyuka megfelelő táplálkozásával kezdődik minden. Mármint, hogy nem szabad puffasztó (retek, paprika, karfiol, karalábé, káposzta, brokkoli, borsó, bab), nagyon fűszeres ételeket enni, és a szánsavas italok is kerülendőek. Mostani bébimnél tapasztalom (korábban nem kívántam, és ettem), hogy a csokoládét (és más székletet fogó ételeket) is mértékkel kell fogyasztani, mert ami nekem szorulást csinál, az a babának triplán! Ez is a hasfájás másik forrása lehet.

Sokan spórolni szeretnek a büfiztetéssel (bevallom, én éjjel az x-edik kelésnél csak), ami a harmadik okozója a hasfájásnak. Függőleges helyzetben nem csak a böfi, de a széklet is könnyebben érkezik.

Honnan tudjuk, hogy hasfájós a baba? Tipikus jele a sírás mellett a görcsös lábfelhúzás, és a test megfeszítése. Sokan a sírásnál még etetni szeretnék. Ő okos, és a cici nem kell ilyenkor neki, sír tovább, ezzel jelezve, hogy enni nem kér, más a probléma. Ha éhes lenne, 1-2 kínálás után biztos elkapná. Ne hagyjuk, hogy ilyenkor ki be kapja, és sírjon, mert sok levegőt nyel, és a hasfájása csak fokozódik.

Katicánk is hasfájós, de már ügyesen a kezdeti 2 órát fél-1 órára csökkentettük. Az Infacol-t, amit már a kezdetektől lehet adni a bébiknek hasfájásra, köszöni, utálja. (Pedig a másik két gyerkőcnek ez volt a megoldás.) Mindig ölbe vesszük a bébit, és kicsit úgy tartjuk, hogy a pocója nyomódjon (mint amilyen az ember testhelyzete a pihenőszékben). Vagy, ha szereti a bébi, a hason fektetés is hatásos. Nálunk a tornáztatás is néha segít.

Tapasztalt anyukák további ötleteit, tapasztalatait szívesen várom a megjegyzés rovatba!

Gyereknevelés a pocsolyában

Eredetileg a hasfájós bébikről akartam írni, de az várhat ...

A délutáni fényképeket nézegetve a gyerekekről, muszáj írnom arról, hogy mint mindenhol sokszor a férjem és én is vitatkozunk a gyereknevelés terén. Ma délután is. Az utcán (szerencsére nálunk lehet) játszottunk a gyerekekkel, mikor az egyik szomszéd kapuja előtt felfedeztek egy pocsolyát. Nándi gumicsizmában volt, így nyugodtan beleengedtem játszani. Klára is ment. A férjem már ezen háborgott, és szépen tessékelte őket el onnan. De hát a gyerekek memóriája jó, és tudják, hogy gumicsizmában szabad a pocsolyákban taposni, ugrálni. Klára is csizmára cserélt, hogy zöld utat kapjon. A férjem ekkor ment el mellőlük a legkisebbhez, mondván, ha nekem annyi eszem van, hogy ezt engedem, menjek is oda hozzájuk. Messziről nézte, ahogy ugrándoznak és egyre sárosabbak lesznek. Aztán előkerült a sáros ruha ügye, mire legyintettem, hisz én mosok.

Miközben néztem, ahogy önfeledten játszanak, eszembe jutott, hogy milyen jó nekik, hisz az adott pillanatot élik át, nem törődve mással. Addig kell ilyet csinálni, míg meg nem "okosodnak", és nem az jut eszükbe egy ilyen szituációról, mint a férjemnek, hogy "vizesek lesznek", "sáros lesz a ruhájuk, cipőjük", "megfáznak", "mit szólnak mások" (mármint ránk szülőkre, hogy ezt engedjük) ... Persze, hogy az én agyamon is átvillannak ezek a gondolatok, de amíg van egy anya nevű bejárónője az ember gyerekének nagy ívben tojik az ilyen, s hasonló korlátozó gondolatokra. És milyen jól is teszik, hisz most van itt ennek az ideje. Mi meg ne legyünk szőrös szívűek ilyen kicsi dolgokban, hisz a képek mindent elárulnak a gyerekek boldogságáról.

Sőt, nagy élményeket is így szerezhetünk csak. (Nándi a végén megbotlott, és arccal esett a pocsolyába, hát ezen nem lehet nem nevetni. :-D)

A szoptatás "árnyoldala"

Igen kedves Olvasó, bizony vannak dolgok, amiket csak akkor tapasztalsz, ha átéled. Amiről sokan hallgatnak.

Írtam már, hogy a szoptatás milyen jó a babának stb. Anyának is persze. Csak azt ne feledjük, hogy a szopis babák nem alusszák át az éjszakát. Értem itt az én szükséges alvásidő keretemet, ami 21-06-ig tart. Vagyis tartana, ha a bébi nem ébredne 3 óránként enni. A 3 órából 1 óra telik el a szopival, böfivel és pelusozással. Akkor még te magad nem voltál Wc-n, nem ittál. Tehát marad 2 óra alvás a következő "futamig".

Aztán amikor ismét hallod intenzívebben cüccögni, nyújtizni, benyomod a szájába a cumit, hogy még nincs evés idő, de a következő pillanatban kénytelen vagy ocsúdni, és tudomásul venni, hogy épp csak elaludtál, már megint kelés. NEEEEEE!!!!

De igen.

Mikor éjjel másodszor, netalán harmadszor ébredek, bevallom nem vagyok magamnál. Múlt héten szegény gyermek először böfizett, azt nem tudtam, miért reklamál még. Mikor magamhoz tértem, jöttem rá, hogy nem kapott még enni a Drága.

Közben van olyan szerencsém, hogy ismét dúskálok a tejben. Ha a gyermek nem éhes időben, a melleim jeleznek helyette is, így éjjel minimum kétszer átöltözök.

A férjem most, a harmadik gyereknél, már nem bírja az éjszakázást, pedig csak aludnia kell mellettem, és esetleg a lakmározó leányát hallgatni enni, ha nem aludna elég mélyen. Mit szóljak akkor én?! De semmit, ezt vállaltam harmadszorra is, és higgyétek el, megéri ám, csak most nagyon húzós.

Megyek is, ki tudja mikor ébredünk, és hányszor....

Mikor is van vége a terhességnek?

Mint már írtam, a terhesség utolsó 3-4 hetében már szabályosan teherként éltem meg a nagy pocakom, és az ebből fakadó nehézségeket. Alig vártam, hogy menjünk szülni, és megkönnyebbüljek. A baba születésével, fizikálisan szétválunk, de lelkileg még hosszú folyamat, hogy az ember ezt a „veszteséget” feldolgozza.

Mint a terhesség, ez is több lépcsőben történik- nálam legalábbis.

A baba megszülésével, valóban az első érzés a könnyebbség (bár jön helyette más, a szülésből fakadó nehézség).  Örülünk, hogy végre háton is lehet aludni, felfedezzük, hogy a hasunk alatt még valóban mindenünk megvan. Közben gyönyörködünk a babában és ismerkedünk.  Hálát adunk Istennek, hogy a baba is, én is egészségesek  vagyunk.  A szülés, mint friss élmény még néhány napig elkísér, aztán jönnek az újabb gondolatok…

Hazaérve, örültem, hogy visszakaptam a régi testem. Mindent tudok ugyanúgy csinálni, mint a „nagy has” korszak előtt.

Aztán telnek a hetek, a baba napirendje beáll, kezdünk belerázódni az új életünkbe. És… kezd hiányozni a pocak, a korábbi tökéletes test. A baba mozgását figyelve, kezdünk emlékezni, vajon mit csinálhatott, mikor az oldalamon jött ki a kis lába. Hiányzik a belső mozgás.

A terhes kis könyv és leletek még elöl, nem kerültek a polcra a többi közé. Az UH fotók még a lakás legláthatóbb pontján, azokat sem rakjuk albumba. Mert lelkileg még nem zártuk le a terhességet. Itt van az is még velünk a babával együtt, csak átalakult formában.

A következő állomás pedig a terhesség lezárása.  Az első 6 hét gyermekágy után (én próbálok néhány napot csalni) felkeressük az orvost, aki megvizsgál, és megállapítja, hogy minden szépen gyógyult. Rákszűrést végez, és a fogamzásgátlás lehetőségeiről ad felvilágosítást. Szóval vége. 9 hónap 6 hét.

De azért az utolsó kis szalmaszálba kapaszkodván, én tartom a kapcsolatot a kórházi szobatárssal/szobatársaimmal.  Összeköt minket, hogy ugyanakkor ugyanabban a szituációban voltunk, és a gyerekeink egyidősek. Az a kicsit több, mint 3 nap (éjjel-nappal) épp elég a nőknek, hogy minden fontos dolgot megbeszéljenek, és megtudjanak a másikról.

Én az előző két gyerekem születésénél lévő szobatársakkal is tartom a kapcsolatot, és általában évente egyszer találkozunk is.  

Az apás szülés szerepe

Alszanak.

Próbálok néhány sort írni... Nehéz, mert rengeteg minden kavarog bennem.

A szülési élményeim még frissek, mégis oly távolinak tűnnek. Talán, mert távol jártam, világok között jártam ... Nem részletezem, megtartom magamnak. Ha önbizalom hiányban szenvednék tudok majd honnan töltekezni.

Ismét erősebb lettem! Erősebbek lettünk... Kik? A férjem és én, a házasságunk.

Ott voltunk, ahol az ég és a föld összeér. Sétáltunk a határmezsgyén... Nem volt könnyű, sőt... ! És ismét láttuk, hogy kezdődik valaki földi élete: a mi harmadik picikénkké, Katicánké.

Együtt volt velem (ott, abban a néhány szent órában), érezte, látta, amit átéltem, amit szenvedtem. Együtt érzett velem, támogatott, elviselt. Szenvedett ő is velem, mert azt hitte hasztalan, nem segít. Pedig többet segített bárki másnál: már csupán a jelenléte megnyugtatott, biztonságot, nyugodtságot adott. Tudtam, vele erős vagyok, vele bármit elviselek. Köszönöm Drágám!

Ne tessék tehát megkérdőjelezni az apák jelenlétét a szülőszobán! A leendő apukákat pedig bátorítom, hogy igenis menjenek be, és nézzék meg, éljék át, hogy a rugdalózó, pöffeszkedő anya pocak hogy alakul át szárny nélküli kis angyallá!!!

Az élmény megismételhetetlen és örök.

Indulunk szülni? Vagy mégsem?

Most, hogy közeleg harmadik nagy kalandos utazásom menny és "pokol" között (a szülés), épp a hétvégén kérdezték, honnan lehet tudni, hogy menni kell, komoly a dolog?

Általánosságban igaz, hogy ha elfolyik a magzatvíz, vérezne az ember, illetve a fájásai rendszeresen 5 percesek, indulni kell.

Na de milyen fájások 5 percesek, és honnan lehet tudni, hogy azok azok a bizonyos fájások már?

Az első néhány sor írása óta ismét eltelt néhány hét, és egy hete megérkezett közénk harmadik babukánk, Katica.

Mint gyakorlott kismama, péntek reggel ismét éreztem azokat a bizonyos jósló fájásokat, amik egyre gyakoribbak voltak, és intenzitásukat tekintve kezdtem komolyan kezelni őket. Kb. 2 óra múlva tudtam, hogy még aznap babánk fog születni. Így a 2 gyerek ellátása mellett próbáltam minél több dolgot elintézni (kenyérsütés, ágynemű csere, vasalás, stb.), hogy ne a férjemre maradjon, ha nem leszek itthon. Ezután még 2 órát játszottam, el voltam a gyerekekkel, majd szóltam a férjemnek, jöjjön haza a munkából, mert érzem itt az idő, hogy csak magammal foglalkozzam. Ekkorra a fájások rendszeresek lettek, így hát beültem egy nagy kád meleg vízbe. Ezt azoknak lehet, akiknek nem folyt el a magzatvizük! A kádban a fájások gyakoribbak lettek (egy fájást, a fájás elejétől a következő fájás elejéig számolunk, időpontokat írunk fel: 12:36; 12:43; 12:51- azaz 7 és 8 percesek a példának írt fájások). Amikor már a vízben sem volt kényelmes kiszálltam, és a homeopátiás bogyókat is elkezdtem szedni. A fájások néhány óra múlva lettek olyan sűrűek és intenzívek, hogy a kórházba indultunk.

Szerintem, ha itt az idő, mindenki fogja érezni és tudni, hogy megy szülni. Csak bízni kell önmagában, engedni, hogy a hullámok (fájások) magával ragadják, és egy csodás, de kemény néhány óra élmény marad a gyermek világra jövetele.

A világ legboldogabb anyukája