Mint már írtam, a terhesség utolsó 3-4 hetében már
szabályosan teherként éltem meg a nagy pocakom, és az ebből fakadó
nehézségeket. Alig vártam, hogy menjünk szülni, és megkönnyebbüljek. A baba
születésével, fizikálisan szétválunk, de lelkileg még hosszú folyamat, hogy az
ember ezt a „veszteséget” feldolgozza.
Mint a terhesség, ez is több lépcsőben történik- nálam
legalábbis.
A baba megszülésével, valóban az első érzés a könnyebbség
(bár jön helyette más, a szülésből fakadó nehézség). Örülünk, hogy végre háton is lehet aludni,
felfedezzük, hogy a hasunk alatt még valóban mindenünk megvan. Közben
gyönyörködünk a babában és ismerkedünk. Hálát
adunk Istennek, hogy a baba is, én is egészségesek vagyunk. A szülés, mint friss élmény még néhány napig
elkísér, aztán jönnek az újabb gondolatok…
Hazaérve, örültem, hogy visszakaptam a régi testem. Mindent
tudok ugyanúgy csinálni, mint a „nagy has” korszak előtt.
Aztán telnek a hetek, a baba napirendje beáll, kezdünk
belerázódni az új életünkbe. És… kezd hiányozni a pocak, a korábbi tökéletes
test. A baba mozgását figyelve, kezdünk emlékezni, vajon mit csinálhatott,
mikor az oldalamon jött ki a kis lába. Hiányzik a belső mozgás.
A terhes kis könyv és leletek még elöl, nem kerültek a polcra
a többi közé. Az UH fotók még a lakás legláthatóbb pontján, azokat sem rakjuk
albumba. Mert lelkileg még nem zártuk le a terhességet. Itt van az is még
velünk a babával együtt, csak átalakult formában.
A következő állomás pedig a terhesség lezárása. Az első 6 hét gyermekágy után (én próbálok
néhány napot csalni) felkeressük az orvost, aki megvizsgál, és megállapítja,
hogy minden szépen gyógyult. Rákszűrést végez, és a fogamzásgátlás
lehetőségeiről ad felvilágosítást. Szóval vége. 9 hónap 6 hét.
De azért az utolsó kis szalmaszálba kapaszkodván, én tartom
a kapcsolatot a kórházi szobatárssal/szobatársaimmal. Összeköt minket, hogy ugyanakkor ugyanabban a
szituációban voltunk, és a gyerekeink egyidősek. Az a kicsit több, mint 3 nap
(éjjel-nappal) épp elég a nőknek, hogy minden fontos dolgot megbeszéljenek, és
megtudjanak a másikról.
Én az előző két gyerekem születésénél lévő szobatársakkal is
tartom a kapcsolatot, és általában évente egyszer találkozunk is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése