Alszanak.
Próbálok néhány sort írni... Nehéz, mert rengeteg minden kavarog bennem.
A szülési élményeim még frissek, mégis oly távolinak tűnnek. Talán, mert távol jártam, világok között jártam ... Nem részletezem, megtartom magamnak. Ha önbizalom hiányban szenvednék tudok majd honnan töltekezni.
Ismét erősebb lettem! Erősebbek lettünk... Kik? A férjem és én, a házasságunk.
Ott voltunk, ahol az ég és a föld összeér. Sétáltunk a határmezsgyén... Nem volt könnyű, sőt... ! És ismét láttuk, hogy kezdődik valaki földi élete: a mi harmadik picikénkké, Katicánké.
Együtt volt velem (ott, abban a néhány szent órában), érezte, látta, amit átéltem, amit szenvedtem. Együtt érzett velem, támogatott, elviselt. Szenvedett ő is velem, mert azt hitte hasztalan, nem segít. Pedig többet segített bárki másnál: már csupán a jelenléte megnyugtatott, biztonságot, nyugodtságot adott. Tudtam, vele erős vagyok, vele bármit elviselek. Köszönöm Drágám!
Ne tessék tehát megkérdőjelezni az apák jelenlétét a szülőszobán! A leendő apukákat pedig bátorítom, hogy igenis menjenek be, és nézzék meg, éljék át, hogy a rugdalózó, pöffeszkedő anya pocak hogy alakul át szárny nélküli kis angyallá!!!
Az élmény megismételhetetlen és örök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése