Gyereknevelés a pocsolyában

Eredetileg a hasfájós bébikről akartam írni, de az várhat ...

A délutáni fényképeket nézegetve a gyerekekről, muszáj írnom arról, hogy mint mindenhol sokszor a férjem és én is vitatkozunk a gyereknevelés terén. Ma délután is. Az utcán (szerencsére nálunk lehet) játszottunk a gyerekekkel, mikor az egyik szomszéd kapuja előtt felfedeztek egy pocsolyát. Nándi gumicsizmában volt, így nyugodtan beleengedtem játszani. Klára is ment. A férjem már ezen háborgott, és szépen tessékelte őket el onnan. De hát a gyerekek memóriája jó, és tudják, hogy gumicsizmában szabad a pocsolyákban taposni, ugrálni. Klára is csizmára cserélt, hogy zöld utat kapjon. A férjem ekkor ment el mellőlük a legkisebbhez, mondván, ha nekem annyi eszem van, hogy ezt engedem, menjek is oda hozzájuk. Messziről nézte, ahogy ugrándoznak és egyre sárosabbak lesznek. Aztán előkerült a sáros ruha ügye, mire legyintettem, hisz én mosok.

Miközben néztem, ahogy önfeledten játszanak, eszembe jutott, hogy milyen jó nekik, hisz az adott pillanatot élik át, nem törődve mással. Addig kell ilyet csinálni, míg meg nem "okosodnak", és nem az jut eszükbe egy ilyen szituációról, mint a férjemnek, hogy "vizesek lesznek", "sáros lesz a ruhájuk, cipőjük", "megfáznak", "mit szólnak mások" (mármint ránk szülőkre, hogy ezt engedjük) ... Persze, hogy az én agyamon is átvillannak ezek a gondolatok, de amíg van egy anya nevű bejárónője az ember gyerekének nagy ívben tojik az ilyen, s hasonló korlátozó gondolatokra. És milyen jól is teszik, hisz most van itt ennek az ideje. Mi meg ne legyünk szőrös szívűek ilyen kicsi dolgokban, hisz a képek mindent elárulnak a gyerekek boldogságáról.

Sőt, nagy élményeket is így szerezhetünk csak. (Nándi a végén megbotlott, és arccal esett a pocsolyába, hát ezen nem lehet nem nevetni. :-D)