Mióta írtam a kesergős levelem, még futottam néhány kört anyatej ügyben.
A neten megtaláltam az összes győri védőnő elérhetőségét, és küldtem e-mailt mindenkinek, akinek tudtam. Közben szórólapok is készültek.
Válasz két nap elteltével sem érkezett sehonnan.
Ma voltam a kórházban Katicával, és már épp a szülészetre készültem, hogy bekopogok minden szobába. Aztán gondoltam, minden kismamával, akivel a hallásvizsgálaton találkozok, megemlítem a dolgot.
Képzeljétek! Az első kismama, akit megkérdeztem, épp tejhiányban szenved! Mindketten az egekben szárnyaltunk. Megértünk hálálkodni egymásnak. Aztán gyors elérhetőség csere, és holnap kiürül a fagyasztóm.
Közben felhívtam a védőnőmet, hogy érdeklődjek, a papírokat kinek kell intézni. És mind mindig eddig, épp hívni akart, hogy elmondja levelet írt a fő védőnőnek, hogy segítsen, mert ő tudja a többi védőnő elérhetőségét. Jeleztem, hogy a világhálón bárki számára elérhető ez az infó, így ezt a lépést, sőt a következőt is megtettem. Erre a védőnő kérdése mi volt? Akkor ne adja oda a levelet a fő védőnőnek? MICSODA????!!! Hát nem a 21. században élünk?! Szóval vannak, akikhez még nem érkezett el az internet szele. Pedig pont ez a munka megkövetelné.
Az előző anyatejes segítségkéréses bejegyzésem, amit a facebook-on is megosztottam, arra volt jó, hogy megtudtam, ki mire használja a közösségi oldalt. Szomorú tanulságot vontam le. A rengeteg ismerős közül nem osztották meg annyian, mint ahány ujjam van a két kezemen. A megosztóknak, akik ezt az írásom olvassák, nagy KÖSZÖNÖM jár!
Bárcsak egyszerre lettünk volna terhesek... Nekem is kevés tejem volt, és nagyon szenvedtem amiatt, hogy tápszert (is) kell adnom a kisfiamnak. Én azért nem kaphattam hivatalos úton senkitől, mert nekem volt valamennyi tejem. :(
VálaszTörlés