Így késő este lévén nem jut eszembe semmi magas röptű gondolat, így leírok néhány kulisszatitkot.
Sok ismerősöm elő kérdése mostanság: Na és milyen 3 gyerekkel? (Aki nem tudja, egyik gyerkőc sem ovis még, így egyedül vagyok velük napközben.)
Szóval menedzselhető; könnyebb, mint gondoltam; fárasztó; ... De láthatjátok, néha van még erőm írni, netezni, olvasni. A ház általában a feje tetején áll, de tisztaság van, van vasalt ruha, főtt étel ( hála Anyósomnak!), és a nagyok is egyre kevesebbet veszekednek. Tiszteletben tartják Katica szopizási idejét, és amit rá fordítok, egyébként velük kell foglalkozni. Egyre jobban rájövök, hogy a hisztik, veszekedések és kipakolások a csakis nekik szentelt minőségi idővel redukálhatók és kordában tarthatók. Mindegyik nagy ezt megköveteli magának, és mióta nem sürgetek semmit és nem vagyok türelmetlen, a mindennapok is nyugis mederben folynak.
Persze vannak kivételes események, amikor mindháromnak egyszerre kell valami. Mint pl. pénteken, mikor ebédidőben betoppant a kéményseprő (még szerencse, hogy a 2 nagy már evett), közben Katica éhesen sírt a babakocsiban, Nándinak épp pisilni kellett, Klára a kakis pelenkáját szerette volna kicseréltetni velem, és én épp a tészta sodrása közepette voltam. Jelentem fél óra alatt mindenki igénye ki lett elégítve (a kéményseprő csak lóvéért jött! - mielőtt valaki élcelődne). Na de miről írnék most, ha nem lenne néha ilyen, és ehhez hasonló szitu.
Jelentem boldogan, sokszor hangosan és nyugodtan telnek ezek a hétköznapok apa nélkül. A látogatóknak nagyon örülünk, mármint én. Hoznak egy kis színt az életünkbe. Sokszor úgy érzem, mintha Katica már nagyon régóta köztünk lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése