Divatok jönnek, mennek. Ez a hullám a babavárás és szülés területét is érinti az orvos és/vagy szülésznő esetleg dúla választásával. Erről a kényes dologról írnék pár sort.
A hálapénz és az ennek a reményében esetlegesen nyújtott "kivételezés"mind az én, mind férjem elveivel össze nem egyeztethetők. Így már az első terhességemkor rábíztam magam a TB nyújtotta szolgáltatásra, ahol ugyanazok az orvosok rendelnek, akik magánpraxist is működtetnek. Mivel vérvételre és cukorterhelésre ill. téppénzes papírért mindenkinek kivétel nélkül a közös ellátóba kell mennie, így csupán a havi orvoslátogatáskor a váróban eltöltött 1-1,5 óra plusszal (amit olvasással töltöttem) és a pénztárcámban maradó több ezer forinttal gazdagodtam.
Szülés témában rengeteg könyvet elolvastam, hogy tudjam, hogy mi mi után jön, mire lehet számítani. Még a szülészetet és szülőszobákat is volt módunkban megnézni férjemmel szülésfelkészítő tanfolyam keretében, így kevés ismeretlen dolog maradt számomra. Szerintem sokan a tájékozatlanságuk, tudatlanságuk miatt félnek a szüléstől, mert hát természetes, hogy az ismeretlentől mindenki fél. Az ismeretlen terephez meg ha hozzájönnek még az innen-onnan hallott rémhírek, teljes a pánik. Nem szabadna, hogy így legyen! Biztos vagyok benne, hogy kellő felvilágosítással, és ködösítésmentesítéssel rengeteg nő sokkal pozitívabban élné meg életének eme csodálatos pár óráját.
Szóval elméletben abszolút felkészült voltam, és ez a felkészültség és a magamban való bízás óriási önbizalmat adott. Fejben tudtam, hogy maga a szülés rám és a babára tartozik, ez a mi feladatunk, senki más nem csinálhatja helyettünk végig. A férjem jelenléte, akiben bízok, aki a támaszom, pedig megnyugtató a szülőszobán. A kórházi személyzet, akik akkor épp ügyeletben vannak kipihentek, a munkájukra tudnak koncentrálni. Szemben azzal a választott orvossal, akit a szülésre "rángatnak" be ki tudja honnan, és előtte ki tudja mennyit dolgozott. (Erre példa a veszprémi kórház, ahol nem lehet senkinek fogadott orvosa, mióta egy orvosukat kimerültség miatt vesztették el, aki rengeteget ügyelt, majd jöttek a bevállalt szülései és szívrohamban elhunyt.)
A kórházi személyzetre úgy tekintettem, ők csakis azért vannak ott szaktudásukkal, hogy ha bármi probléma felmerül, segítenek. Így a munka oroszlán részét nem bíztam másra. (Szerintem, akinek bármi fogadott xy-ja van, tőle vár enyhülést a fájdalmára. Az orvos irányít. Ilyenkor jön sok felesleges beavatkozás.)
Felkészültem a legrosszabbra, hisz annál, csak minden jobb lehet. Fontos az időtlenség, hogy ne azt számoljuk mióta tart a dolog, mert úgysem tudjuk meddig tart. Inkább a feladatra kell koncentrálni, és a saját intelligens testünkre, a babára. És főleg BÍZNI (szilárdan, megingathatatlanul) MAGUNKBAN, CSAKIS MAGUNKBAN!
Én eddig mindegyik szülésemre SZÜLÉSI TERVVEL (erről majd később) érkeztem. Igen, nem csak a választott orvosnál lehetnek kívánságaink, hanem aki nem fizet, annak az ésszerű kívánságait is szem előtt tartják a kórházban. Ebből tudja a szülésznő és az orvos, hogy mi hogy állunk hozzá a szüléshez, és mit várunk, illetve, hogy felkészültek vagyunk.Eddig mindkétszer úgy éreztem én irányítom az eseményeket, minden úgy van, ahogy szeretném, és ez megnyugtató volt. Eddig egyszer sem csalódtam, elégedett voltam a szolgáltatással, nem érzem úgy, hogy kevesebbet kaptam, mint az, aki hálapénzzel kompenzálta választott orvosa/szülésznője fáradozását.
Sok nővel beszéltem, akik ugyan megengedhették volna azt a plusz kiadást, amit egy ilyen procedúra jelent, de mégsem éltek vele, és ők sem érzik, hogy kevesebbet kaptak volna, mint mások.
Végül megjegyezném, hogy nem ítélek el senkit azért, mert máshogy gondolkodik ez ügyben. Szíve joga, ha ő másképp érzi biztonságban magát. Emellett remélem, sok olvasó bizonytalanságára tudtam választ adni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése