Leírom, hogy én, hogy is szakaszolom a terhességet és mikor, mit érzek/éreztem.
Az elején, a pozitív teszt láttán nagy öröm tölti el az embert. Egyből számolni kezd, hány hetes terhes is lehet, mikor kéne elmenni orvoshoz, illetve, hogy mikorra is várható a baba. Majd megejtődik az első orvos és UH (ultrahang) látogatás. Ezek után vártam nagyon azt a bizonyos 12. heti következő UH-ot, hogy minden rendben van-e. Na meg az első felismerhető fotót kapjuk picikénkről, amit mindenki büszkén a ház olyan pontjára tesz, ahol mindig rápillanthat. Illetve sokan ilyenkor mérföldkőnek tekintenek az első trimeszter végére, hogy végre múljon el a reggeli rosszullét, hányás, puffadás, és egyéb más problémák.
Na megvolt az UH, innentől kezdve a 20. hetit várja az ember lánya, hogy megtudja, vajon fiút vagy lányt hord a szíve alatt. Kezdenek szűkek lenni a nadrágok, kell valami kényelmesebb.
A 20. hét környékén aztán nagy izgalommal ismét UH következik. Végre. Aztán a bébi vagy megmutatja magát, vagy nem. Kapunk néhány fotót róla. Ilyenkor vannak néha csalódások, mert mást szeretne az ember, de a "bánkódás" nem tart ilyen esetben sem sokáig, mert az a lényeg, hogy végre kisbabája lesz. Aztán ezentúl nevén tudja szólítani az anyuka a babát, ha simogatja gömbölyödő pocakját.
A 20. és 32. hét közt tulajdonképp csak a cukorterhelés "izgalmai" vannak (amiről korábban már írtam). Telik az idő, anyuka jól van, a terhesség vége még messze van. Ez az időszak a boldog lebegés állapota. A has még nem elég nagy (de látható), hogy gondot okozzon, a kezdeti nehézségek is homályba vésznek.
Majd elérkezik a 32 hetes UH. Fényképet felesleges kérni, mert olyan nagyra nőtt a baba, hogy alig lehet befogni egy képbe Talán még a pofiját ... Érdemes ilyenkor az élő képre figyelni, ahogy mozog a bébi, és nagyon érdekes dolgokat tud közben produkálni.
Ezután gondolja az ember, hogy elkezd komolyabban is a szülésről olvasni, és lelkileg is kezdi érezni, hogy szüksége van kicsit befelé fordulni, ráhangolódni a szülésre. A hetek telnek, a pocó a pocaklakóval együtt nő. Volt listám is, hogy a baba érkezéséig még milyen házimunkát kell feltétlen megcsinálni, mert tudom, hogy kb. fél évig erre biztos nem jut idő.
Aztán ripsz-ropsz eljön a 35. hét, amikor már érdemes összepakolni a kórházi csomagot, mind a baba, mind az anya részére. Plusz a szülőszobai pakk. (Sok helyen leírják, mit érdemes vinni, de azért majd én is megemlítem, hátha valakinek hasznos lesz.)
Tegnap töltöttem a 37. hetet, kicsit konkrétabban is le tudom írni ezeket az elég intenzív érzéseket, amik mostanság előjöttek. Szóval 1-2 hete az alvás már sehogy sem jó. Többször előfordul, hogy éjjel felébredek, nem tudok aludni. Reggelente 1-2 órára el tudom felejteni, hogy babát várok, mert a testem friss, aztán a nap végére alig tudok menni. Húz le és előre a hasam. Estére egyáltalán nem vagyok éhes, csak iszom, de rengeteget, és úgy érzem nem elég. A málnalevél teát délután iszom, ami kicsit élénkít, mert el tudnék aludni. A gyerekekkel is kicsit türelmetlenebb vagyok, mint szoktam, mert a saját nyavalyáim is elveszik a figyelmem. Aztán már érzem napi 3-4x a méhösszehúzódásokat is, amik néha egy lórúgással érnek fel, így a 3. terhességkor. Mérlegelek, hogy vajon ez már az-e. Aztán nem, megy tovább a nap.
Megmondom őszintén, kezdek egyre türelmetlenebb lenni, mert most kezd igazán nagy teher lenni ez az egész. Tudom, hogy mire már teljesen tele lesz a hócipőm, azaz a testi panaszaim már nem fokozhatók, akkor jön a megváltás, a szülés. Úgy kell gondolni a szülésre, hogy megvált testi bajaimtól. Na persze lesznek majd mások utána, de legalább lehet háton aludni, és nem húz a has. Le lehet hajolni, guggolni, stb....
Az első két terhességemkor a szülés előtti 2 hétben pattanásos lett a nyakam, és hajam sűrűbben kellett mosni. Várom, hogy ezek a jelek lassan most is jelentkezzenek, jelezvén, a hormonjaim is változnak, lassan itt az idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése