Barátnős, nagy családos hétvége: Lorándot megkereszteltük

Hiszti ügy - Szelíden

Vannak pillanatok, mikor megállok, elgondolkodom, és büszke vagyok magamra, magunkra. Mióta gyermekeim vannak, érzékelem, hogy folyamatosan fejlődöm. A nevelés nálunk nem csak ösztönösen jön, hanem sok szakirodalmat is olvasunk (főleg könyveket; ki nem állhatom az internet 5 soros nevelési gyorstalpalóit!). Amit úgy érzünk, próbáljuk alkalmazni a mindennapokban, szem előtt tartva a legfontosabb tényezőt: TÜRELEM.
Persze a nap végére nekünk is fogytán van a tarsolyunkban, de most elmesélek egy mai sztorit, hátha tőlem is tanul valaki. Előrebocsátom, nagyon elégedett vagyok eme szituációs megoldásommal!

Ebéd után vagyunk, Katica mesét szeretne nézni a számítógépen. Mondom neki, hogy nem, most nem nézünk mesét, hozzon könyvet, amiből mesélünk. Ez nem tetszik neki, sőt ... Sír, kiabál, hisztizik, és próbálkozik 1x, 2x, ... Sikertelenül. Mérgében dobálja a kis fotelt, széket, és apróbb dolgokat, ami a keze ügyében van a földön. Nem beszél velem. Gondolkodom, mit csináljak, közben nyugodt maradok. Próbálok beszélni hozzá, de jobbnak látom, csendben maradni. Leülök Lórika mellé az ágy szélére (néhány lépésre Katicától), és figyelem csendben. Majd előveszem a kalimbát (hangszer) és játszok rajta lassan, nyugodtan -csak úgy, magamnak. (A hiszti elején közben 2 mesekönyvet készítettem magam mellé.) Katica érdeklődően néz, és a lábam elé ül az állatkáival (közben még hüppög). Kicsit később nekidől a lábamnak. Majd feláll, és kérdezi (már nyugodtan), hogy kipróbálhatja-e. Persze, hogy igen. Játszik. Kérem, üljön az ölembe, zenéljünk együtt. Hozza az állatkáit, és már az ölemben is van nyugodtan. Közben látható helyre húzom azt a könyvet, amiből mesélni szeretnék neki (ő is szereti ezt a könyvet). Hirtelen érdekelni kezdi és a könyv borítójáról kezdünk beszélgetni. A kalimbát elrakom, közben Lórikát megszoptatom, és mi beszélgetünk nyugodtan a borítóról, majd a belső borítón szereplő állatokról, és már ott is vagyunk, hogy Katica fellapozza a könyvet, és maga kéri, meséljek belőle. Kérdezem, melyik állatról szeretne mesét hallani, és a kép alapján kiválasztjuk közösen. Kétszer kéri ugyan azt. Elmesélem, majd megkérem, szedje össze az alvókáit, és menjünk lefeküdni. Próbálkozik még egyszer egy mesenézéssel, és a mostani nem válaszomat higgadtan, és nyugodtan elfogadva, elindulunk közösen, hogy lefektessem. Beteszem az ágyikójába az alvókákkal együtt, betakarom, és mindjárt álomországba repül.

Néztem, 20 perc telt el a hiszti elejétől a lefekvésig.
Persze nem sikerül mindig ilyen szépen megoldani 1-1 ilyen szituációt, és amikor a végkifejlet, a mese nélküli lefektetés volt, ugyanúgy 20 percig vagy még több ideig tartott, míg elaludt. Közben persze orrot kellett törölni, pisilni menni, és más figyelemelterelő, és "foglalkozz velem" c. móka. Közben pedig rengeteg energiámat emésztette fel.

Háát, szóval így is lehet hisztit kezelni, és azt hiszem érdemes és eredményes is!!

Játék

Azt mondják, a hosszú élet titka a játék. Ha csak ennyiről van szó, négy gyerkőc mellett mi sokáig fiatalok maradunk a férjemmel. Szeretünk játszani. Legjobban legózni mind a ketten. Van, hogy a gyerekek már rég mást játszanak, mi meg még mindig építjük a megálmodott vagy épp megrendelt szalont, házat, vulkánt, kocsit, stb.
Emellett a színezés, memória kártyázás, logikai játékok és társasok is a kedvencek közé tartoznak.
bevallom, vannak általunk kevésbé kedvelt "mókák": Barbie-zás, az "anya beszélj" című állatos játékok, amikor Klára állandóan beszéltet minket valaki nevében.
A kinti játszáshoz már kevésbé kellünk, de ki ne szeretne trambulinozni vagy homokvárat építeni?

Háát, gyerünk, játékra fel! Egy új szép szombati nap virradt ránk.

Lego piramis, amit én kalapként álmodok tovább.

Ősz eleji gondolatok

A heti Nők Lapja Ez pörög a neten c. cikkében látom, hogy az elmúlt napokban szülők tömkelege postolja a netre, hogy mennyire örül a sulikezdésnek. Persze a gyerekek már kevésbé. Iszonyatos képeket látok, amelyek azt sugallják, hogy a gyerek csak kolonc volt a szünidő alatt, és végre lepasszolható a suliba, edzésre, szakköre stb.

Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy vajon merre tart a világ? Kolonc a saját gyerek?!!! Nem akarom a véleményem leírni, hátha valakinek a lelkébe gázolnék ... Csak leírom, nálunk mi a helyzet:

Itthon vagyok a négy gyermekemmel. Nem akartunk még új tanévet kezdeni!!! Meghosszabbítjuk a nyarunkat, mert az idő gyönyörű, nyári meleg van, és mert ehhez van kedvünk. Szerencsére még nem kezdünk idén iskolát, így lehetőségünk van rá, és amíg ez megadatik, ki kell használni. Olyan gyorsan felnőnek, és olyan gyorsan eljön az idő, amikor már nem velünk akarnak játszani.

Olyan jól összeszokott itthon nyáron a négy, hogy furcsa lesz majd 1-2 hét múlva, ha csak kettő lesz itthon.

Az a sok jó könyv, amit meg szabadidőmben olvasnék, ha lepasszolnám őket, várhat!! Minden várhat. Náluk fontosabb nincs, mert nem az a cél, hogy az életem könnyebb legyen, hanem, hogy mindannyiunké szebb, tartalmasabb és boldogabb!!! Ezért szültem őket!!