Nándi 4,5 éves. Szeptember óta óvodás. Az eddigi itthoni játszásába az óvodai napirenden kívül talán csak az indiánosdit építette be. Hidegen hagyta szerencsére a nagyok lövöldözése, és a focival kapcsolatos gyüjtő-, és játékszenvedélye.
A nagycsoportos fiúk zöme (Nándi egyedül középsős fiú a csoportban!) néhány hónapja focijátékosok kártyáit gyűjti. Csereberélnek, és minden játékost ismernek. Ez most nagyon menő. A gyűjtőalbumjukat állandóan viszik magukkal.
Egy nap a fiam is azzal állt elő, hogy ő is szeretne olyan kártyagyűjtőt, mint ami a nagyoknak van. Megnéztem milyen, és azt is megtudtam, hogy hol lehet beszerezni. Legközelebb, mikor a boltban voltam a gyűjtőalbum árát látván felesleges pénzkidobásnak éreztem a dolgot, így együtt Nándival itthon készítettünk egy hasonló kártyagyűjtő albumot. Mondtam neki, hogy ő nem ismeri és szereti a focistákat, és mivel neki a vonatok a kedvencei, javasoltam, hogy tegyük a gyűjtőjébe a vonatos kártyáit. Azt a boldogságot és büszkeséget, ami az arcán tükröződött, mikor a kártyák a helyükre kerültek, ma sem feledem. Mindenkinek mutogatta őket, és mondta, hogy mi csináltuk. Vitte magával az óvodába is, rakosgatta, szórakoztatta ez a tevékenység.
Aztán egyik nap úgy állított haza, hogy xy azt mondta, milyen béna vonatos kártyái vannak. Ő meg azt válaszolta, hogy az övüké béna focista. Büszkék voltunk a fiúnkra, hogy nem enged a nyomásnak, és próbáltuk itthon erősíteni, hogy az övé igenis egyedi, és kézzel csinált. Az apja mindenféle példákat mondott, hogy nekünk mink van, ami másnak nem olyan, és nem akarunk olyat, mint a többség. Azt hittük naivan, hogy ezzel vége is a történetnek.
A bénázás aztán tovább folytatódott, és a gyermek kezdte úgy érezni, hogy ő kevesebb attól, hogy nem focistás kártyái vannak. Nándi saját maga elkezdett pálcika ember focistákat rajzolni, és azokat az albumába tenni. Büszke voltam rá, hogy milyen kreatív! Az apja persze megsajnálta és vett neki néhány darabot. A kreativitás varázsa odalett, a gyermek meg ismét boldog volt. Megbeszéltük, hogy a locsolási pénzén (amit fagyira kapott) vehet albumot és kártyát, ha kitelik. Másnap reggel ovi előtt meg is kapta az albumot (ami olcsóbb, és másabb, mint a nagyoknak), és alig várta, hogy berakja az oviban a kártyáit az albumába. Délután boldogan jött haza a Drága, hogy cserélt, és yx-tól kapott egy kártyát. Igen ám, csakhogy ő meg 16 db-ot adott cserébe. Mert elkérték, hogy nekik nincs meg, stb.
Enyhén dühösek voltunk az apjával.
Másnap a fiúk már az öltözőbe futottak, mikor megláttak, hogy Nándi érkezik a kártyáival. Nándi jószívűen megmutatta amije van, amit egyből kértek is el tőle. Ezen a ponton szóltam az óvónőnek, hogy ez így nem megy, és mennyivel lett a kis fiacskám megkurtítva, illetve javasoltam az albumok és kártyák kitiltását az óvodából.
Persze szegény naiv gyereknek valahogy meg kell tanulnia, mi, hogy működik, és megvédenie magát, de kérdem én, ki tudja megvédeni a gyerekeket attól a töménytelen értéktelen maszlagtól, ami már az óvodába is kezd beszivárogni???!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A poén, hogy néhány órával, hogy a gyermek másodszorra vitte az albumját, az egyik csoporttárs anyukája felhívott, hogy hol vettük a gyereknek ezt a másfajta albumot, mert az ő fia is ilyet akar.
- Az ordító kérdésemre tehát a válasz, hogy mi SZÜLŐK!!!!!!!!!!!!!!!
