"Jönnek a hírek, beburkolnak, körülfonnak, felzabálnak, veled kelnek, veled fekszenek, nem hagynak nyugodni. Egyre jönnek itthonról és a nagyvilágból, hogy hideget leheljenek, és jégbe burkolják a lelkedet, vagy szépet, jót sugalljanak, és könnyeket csaljanak a szemedbe. Ne figyelj rájuk, ne nézz híradót, ne kapcsold be a számítógépet, ne olvass újságot, ne engedd be az életedbe se az iszonyatot, se a szépséget, építsd inkább önmagad, mondják a bölcsek."
Ezeket a sorokat, mintha nekem írta volna ezen a héten V. Kulcsár Ildikó a Nők Lapjában. Lassan egy hónapja, hogy a gondolataim része egy kisbaba (Zselyke Léna), aki csupán tíz napot töltött a Földön.
Azóta is számtalanszor teszem fel magamnak a kérdést, vajon miért foglalkoztat annyira, miért érintett és érint meg még mindig lelkileg? Mindenki tudja, hogy sajnos kisbabák is választják az égi otthont a földi helyett, csak ilyen közelségből és részletesen még szerencsére eddig nem találkoztam senki történetével. Másrészt, Zselyke otthon is töltött pár napot a családjával, így joggal gondolhatták a szülők, hogy a kezdeti ijedtség után minden rendben ... Zselyke története itt kezd hirtelen mindenkié lenni. A szülők kisbabájuk elvesztésével, gyászolják azt a közös életet is, amit közösen elterveztek, álmodtak, és ami elkezdődött. Azt hiszem, mindenki, aki követi ezt a kis Angyalt és dolgozik vele a lelke, saját életében is talán valamit vagy valakit gyászol.
Rá kell jöjjek, hogy ez nálam sincs másként. Siratom, azt a nagy tervünket, hogy négy gyermekünk lesz. Három ép és egészséges gyönyörűség anyukájaként reálisan és felelősségteljesen kell gondolkodnom. Mivel a harmadik terhességem nem volt egyszerű a szervezetem számára, és a következőnél is biztosan súlyosabban előjönne a probléma, így tudomásul kell vennem, hogy egy meg nem született negyedik gyermekért nem tehetem kockára a saját egészségem, és ezzel együtt a férjem és a három gyönyörűség életét. A legrosszabb talán ebben az, hogy a harmadik terhességem nem úgy csináltam, mintha az lett volna az utolsó. Hogy mi lenne más egy utolsónál? Jobban rákészülnék, és minden egyes pocakos hetet kiélveznék, mert áldott állapotban lenni a világ legjobb érzése (minden fizikai fájdalom ellenére)!
Naponta követem Zselyke anyukája bejegyzéseit; várom, hogy valami csodáról ír ... Aztán eszembe jut, hogy törölnöm kéne magam az emlékoldalról, mert amire várok nem jön el. Gyászomban én is ugyanúgy reménykedek, mint ő. Mert tudjuk, hogy ami már a miénk volt, vagy legalábbis azt hittük, hogy a miénk, azt nagyon nehéz elengedni.
