Klára lova

Már második hete járnak a gyerekek óvodába. Múlt héten ebéd után haza hoztam őket, így ezen a héten kaptam meg azt a 3 órányi időt délutánonként, míg Katica alszik. A háztartásban már majdnem utolértem magam, és ismét van időm apróságokra is.

A legügyesebb új ovis kisasszonynak készítettem a szobájába ablakdíszt, és már régóta szeretne egy plüss lovat (mert egyedül neki nincs a tesók közül alvós lova), amit ma sikerült befejeznem.

 Első nap indulunk az oviba

 Gyorsan megnőttek a mi gumicsizmás ovis Drágáink.

Nyár

Amilyen gyorsan érkezett, úgy véget is ért legmelegebb évszakunk, ami idén igencsak kitett magáért. Ismét vártuk már nagyon, főleg, hogy apa is itthon legyen velünk egy teljes hónapig. A nyaralás idén is ugyanott, mint eddig, így az élmény, kikapcsolódás és pihenés garantált, akármilyen idő is legyen.

Azért a befőzési szezon adott munkát, így nem tudtunk eltunyulni. Nem mintha 3 gyermek mellett lehetne. :-D

Végül róluk, a legfontosabb személyekről az életünkben: Klára szobatiszta lett (1 hónap alatt éjjel is már!), Katica elkezdett járni és beszél!!!- igen. Tegnap óta mondja, hogy sárkányrepülő =sákkánytepülő. Motorozni is tud már. Nándi meg mindent rajzol, és ma pl. ő mosta meg estére a koktélparadicsomokat- 1 egész tállal.

Én pedig fantasztikus olvasásélményt kaptam hajnalonta Golenya Ágnestől.

Dióhéjban ennyit az idei nyárról, a többit a képek mesélik...

Nyári szösszenetek

Végre itt a jó idő!Ezzel együtt a gyümölcs- és zöldség szezon, a hosszú nappalok, a gyerekeknek a vakáció, a szülőknek pedig sok esetben a kimerülés. Nálunk legalábbis pezseg az élet.

A kert és az udvar rendezése 3 pici gyerek mellett bizony szervezést igényel. Ki mit csinál, azaz ki az, aki "csak" játszik a gyerekekkel, a másik meg füvet nyír, locsol, stb.

Most kezdődik a befőttek, lekvárok, szörpök elrakása is, így a következő néhány hét forgatókönyve meg van írva. A mennyiséget pedig a gyerekek igényeihez igazítva idén is növelni kell. Azt kell mondjam, hogy szerencsére, mert amiben tudjuk a saját készítésű élelmiszereket és háztartási szereket preferáljuk.

A minap összeszámoltuk a gyerekekkel, hogy melyik gyümölcs melyiket követi, és képzeljétek, nem túl nagy kertünkben 13 (!)gyümölcs fajta terem. A zöldségeket pedig a nagypapáék termesztik a szomszédban. Ugye milyen szuper?!

Emellett a kenyeret is magam sütöm. Több, mint 10 éve nem veszünk kenyeret a boltban. Többeket próbáltam már buzdítani, hogy váltsanak, mert megéri, de csak a rengeteg ráfordított időt látták benne. Holott dagasztógép segítségével 10 percnél több időt nem kell rászánni. Csupán az a 2-3 óra, amíg megkel és kisül, azaz agyi odafigyelés. Nekem sokkal több időmbe kerüle elmenni és megvenni a boltban. Forintosítva pedig 120-150 Ft /kg-ra jön ki, attól függően, hogy teszek-e bele magokat meg spéci lisztet. Igen!!!

A mosószerrel és öblítővel is hasonlóan vagyok. Nem szeretem azokat az intenzív illatokat, amiket az öblítők adnak. A horror árról nem is beszélve. Így vizet, ecetet és illóolajat keverek össze, ez az öblítőm. Mióta az Ariel beadta az unalmast a makacs gyerek foltokra, azóta Minden Nap mosószappant reszelek le, és olvasztom fel vízzel, és kész is a folyékony mosószerem. Emellé mosószódát használok, és ezzel el is van intézve a mosás. Persze néha kell hypo is, de ezzel együtt is töredéke a mosásra fordított pénzösszeg.

Ha választani kéne, a mosógépemtől és a dagasztógépemtől biztos nem válnék meg, mert ezekkel lehet csak igazán értékes időt spórolni a család számára.

 

Környezeti hatások

Nándi 4,5 éves. Szeptember óta óvodás. Az eddigi itthoni játszásába az óvodai napirenden kívül talán csak az indiánosdit építette be. Hidegen hagyta szerencsére a nagyok lövöldözése, és a focival kapcsolatos gyüjtő-, és játékszenvedélye.

A nagycsoportos fiúk zöme (Nándi egyedül középsős fiú a csoportban!) néhány hónapja focijátékosok kártyáit gyűjti. Csereberélnek, és minden játékost ismernek. Ez most nagyon menő. A gyűjtőalbumjukat állandóan viszik magukkal.

Egy nap a fiam is azzal állt elő, hogy ő is szeretne olyan kártyagyűjtőt, mint ami a nagyoknak van. Megnéztem milyen, és azt is megtudtam, hogy hol lehet beszerezni. Legközelebb, mikor a boltban voltam a gyűjtőalbum árát látván felesleges pénzkidobásnak éreztem a dolgot, így együtt Nándival itthon készítettünk egy hasonló kártyagyűjtő albumot. Mondtam neki, hogy ő nem ismeri és szereti a focistákat, és mivel neki a vonatok a kedvencei, javasoltam, hogy tegyük a gyűjtőjébe a vonatos kártyáit. Azt a boldogságot és büszkeséget, ami az arcán tükröződött, mikor a kártyák a helyükre kerültek, ma sem feledem. Mindenkinek mutogatta őket, és mondta, hogy mi csináltuk. Vitte magával az óvodába is, rakosgatta, szórakoztatta ez a tevékenység.

Aztán egyik nap úgy állított haza, hogy xy azt mondta, milyen béna vonatos kártyái vannak. Ő meg azt válaszolta, hogy az övüké béna focista. Büszkék voltunk a fiúnkra, hogy nem enged a nyomásnak, és próbáltuk itthon erősíteni, hogy az övé igenis egyedi, és kézzel csinált. Az apja mindenféle példákat mondott, hogy nekünk mink van, ami másnak nem olyan, és nem akarunk olyat, mint a többség. Azt hittük naivan, hogy ezzel vége is a történetnek.

A bénázás aztán tovább folytatódott, és a gyermek kezdte úgy érezni, hogy ő kevesebb attól, hogy nem focistás kártyái vannak. Nándi saját maga elkezdett pálcika ember focistákat rajzolni, és azokat az albumába tenni. Büszke voltam rá, hogy milyen kreatív! Az apja persze megsajnálta és vett neki néhány darabot. A kreativitás varázsa odalett, a gyermek meg ismét boldog volt. Megbeszéltük, hogy a locsolási pénzén (amit fagyira kapott) vehet albumot és kártyát, ha kitelik. Másnap reggel ovi előtt meg is kapta az albumot (ami olcsóbb, és másabb, mint a nagyoknak), és alig várta, hogy berakja az oviban a kártyáit az albumába. Délután boldogan jött haza a Drága, hogy cserélt, és yx-tól kapott egy kártyát. Igen ám, csakhogy ő meg 16 db-ot adott cserébe. Mert elkérték, hogy nekik nincs meg, stb.

Enyhén dühösek voltunk az apjával.

Másnap a fiúk már az öltözőbe futottak, mikor megláttak, hogy Nándi érkezik a kártyáival. Nándi jószívűen megmutatta amije van, amit egyből kértek is el tőle. Ezen a ponton szóltam az óvónőnek, hogy ez így nem megy, és mennyivel lett a kis fiacskám megkurtítva, illetve javasoltam az albumok és kártyák kitiltását az óvodából.

Persze szegény naiv gyereknek valahogy meg kell tanulnia, mi, hogy működik, és megvédenie magát, de kérdem én, ki tudja megvédeni a gyerekeket attól a töménytelen értéktelen maszlagtól, ami már az óvodába is kezd beszivárogni???!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A poén, hogy néhány órával, hogy a gyermek másodszorra vitte az albumját, az egyik csoporttárs anyukája felhívott, hogy hol vettük a gyereknek ezt a másfajta albumot, mert az ő fia is ilyet akar.

- Az ordító kérdésemre tehát a válasz, hogy mi SZÜLŐK!!!!!!!!!!!!!!!

7köznapi "hőstettek"

Tele van a világ 7köznapi hősökkel. Nem hiába csinált a P&G egy gyönyörű reklámot ezekről a hősökről, az anyákról.
A napi rutin mellett néha akadnak komoly kihívások, amiket az nem ért, aki nem ebben a cipőben jár. A két nagy gyermekem abban a korban van, hogy sajnos nélkülük már lehetetlen cipőt és kabátot vásárolni, mert fel kell próbálniuk.
Szerda délután így felpakoltam a három gyermeket, vagyis kettőt itthon, egyért meg az oviba mentünk. Gondolhatná a kedves Olvasó: Na és? Elindult a család, mint mindig.
Igen, elindultunk a 15 km-re lévő városba, ami 20 perec. Erre a szimpla útra előkészület: mindhárom gyermeknek uzsonna, innivaló, pelenka és váltó ruha (mert a leöntéses, bepisilős, stb. balesetek ilyenkor szoktak lenni). Mivel ezt a rövidke utat is unalmasnak tartják, és az első kanyar után hallani a szokásos kérdést (Mikor érünk már oda?), így könyv és játék is került a csomagba. Közben április lévén még ugye meglehetősen hideg és szeszélyes az idő, így öltöztessük őket úgy, hogy a kocsiban kényelmes legyen, de ha kiszállunk se fázzon.
Régen a belvárosba jártam (vagyis jártunk) nekik cipőt venni, de a parkolóhely keresése, parkolójegy váltása, a boltig sétálás, lépcső a babakocsival bizony váltásra sarkallott. A mostani boltnál fő szempont, hogy a bolt előtt parkolok, kicsi a forgalom (a bébi babakocsiba való berakása, és közben a nagyokra való figyelés miatt fontos) és a nagy választék sem okoz fejtörést. Kérjük a kívánt fazonból a méretet, és hoznak 2 cipőt. Hozzáteszem, ezek szuppinált (Florens Kft.-gyógycipő bokasüllyedéseseknek) lábbelik. Szóval szín alapján a gyermek gyorsabban választ kettőből. A lényeg, hogy kényelmes, szolid és igényes. Utálom látni a márkás és kényelmetlen lábbeliket más gyerekeken, akiknek ezekkel az otromba cipőkkel örökre tönkreteszik a még alakuló félben lévő lábacskáit!
Visszakanyarodva a mi cipővásárlásunkra, ilyenkor mindkét nagy egyszerre kap, ha kell, hogy nehogy a közeljövőben is ismét útra kelljen emiatt kelni. Ritka, hogy ilyenkor a gyerekekkel mást is elintézek a városban, mert maga ez a 10 percnyi vásárlás is épp elegendő nekik - és persze nekem is- a maga 1 órányi utazásos körítésével. Egy ilyen délután után ki ne érezné magát 7köznapi hősnek?!

ui.: Ha már a cipőknél tartunk, leírom, hogy én egy éves korig, azaz addig, amíg el nem kezd járni, zoknin és kötött mamuszon kívül nem tuszkolom a pici baba lábát cipőbe. Aztán, mikor elkezd járni, itthonra puha talpú tutyit kap. A Cinege Cipő puha talpú tutyikáival maximálisan elégedettek vagyunk. Mind árban, mind minőségben. Katica a harmadik, aki még a Nándinak vett első tutyit most is tudja használni.

Alszik, hol alszik

Minden család életében fontos kérdés a gyermek szobája és alvóhelye. Mindhárom gyermeknél máshogy álltunk a dologhoz.

Az elsőnél ugyan gondoltunk külön szobára, és kicsit furcsán is éreztem magam, hogy mi nem készítettünk a gyermeknek külön kifestett, és tip topra berendezett álomszobát. A nyomás ellenére maradt a közös szoba, mert a saját kényelmemet néztem, hogy friss szülőként minél kevesebbet kelljen fent lennem etetéskor 3 óránként. Azt hittem nem lehet megszokni az éjjeli 2-3 óránkénti kelést, de tévedtem, a harmadiknál már könnyebb elviselni. A közös alvást a babával nemigen szorgalmaztuk. Egyrészt féltünk, nehogy ráfeküdjünk, másrészt minden tapasztalt gyermekes óva intett tőle, mert soha nem tudjuk majd kipaterolni az ágyunkból. Elhittük. Háromnegyed évesen azért külön szobába költözött a baba. Szépen megcsináltuk, de 2-3 éjszakánál többet nem bírt sem ő, sem mi. Költözés vissza. Aztán 1,5 éves kora előtt megérett a külön szobára, mielőtt a húga megszületett volna.

Tesó már gondolkodás nélkül a szobánkba került, és a bölcső is az ágy mellett volt. Mikor nagyobb lett, már a szülői ágyban alvás sem volt téma. Köztünk reked? Kit érdekel, hisz olyan édes, és olyan gyorsan felnőnek. Ki kell élvezni. Klára 8 hónapos koráig igényelte a velünk alvást, aztán mikor körbefordult, és mi az ágy szélén élünkön aludtunk, megelégeltük a dolgot. 2-3 éjszaka alatt "rend" lett. Tesóhoz került egy szobába, és mindketten élvezik azóta is. Sőt, mióta nagyobb, egy ágyban alszanak. Ők kérték, és mi engedtünk nekik. A nagy kívül, a kicsi bent. Így érzik biztonságban magukat. Éjjel, mikor átmegyünk betakargatni őket, mindig összeérve alszanak. Hihetetlen ez a kapcsolat köztük!

Katica egy évvel ezelőtti érkezésekor már nem volt kérdés, hogy én alszom a babával a mi ágyunkban, a férjem pedig a két naggyal. Ez a baba 3 hónapos koráig így ment, aztán átkerült a kiságyába. A férjem vissza hozzám. Azóta ez az állapot nem mindig tartható. A férjem soha nem tudja, hol ébred reggel ... A bébi éjszakája kiegyensúlyozott, így a mienk is jobb, mint akkor lenne, ha ragaszkodnánk holmi elvetemült, őrült konvencióhoz.

Szóval, mindenkit arra bíztatok, csinálja úgy, ahogy a babának és neki jó, senkire ne hallgasson! NEM IGAZ, hogy a gyerek örökre köztük marad! Az első gyereknél azt értük el, hogy soha nem akar a mi ágyunkba jönni, csak a sajátjába, és nem is szereti, ha mellette maradunk mese után.

Az első farsangunk

Ismét itt a farsang. Csinálom is  gyakran a fánkokat, amire rákapott a család.

Ma délután pedig részt vettünk családilag az első ovis farsangon.

Szerencsére a gyerekek nem dobták olyan magasra a labdát jelmez ötletükkel: Nándi gomba, KLára hóember volt. A gombasapit kölcsönkaptuk, a többit pedig egy kiszuperált lepedőből varrtam. Mivel egész héten viselhetik a jelmezeket a gyerekek, így fontos szempont volt a kényelem, és praktikusság.

Nándó az oviban látta a többieket is beöltözve, így nem volt gond neki is maskarát ölteni, KLára lelkesedése, viszont gondoltam, hogy szalmaláng életű.

Délután 40 percem volt, hogy ébresztéstől 2 gyerek etetésével, öltöztetésével útra készen álljunk. Míg KLára magokat csemegézett, pofiját arcfestékkel hóemberessé varázsoltam. Nagyon ügyesen viselte ezt a tortúrát, csakhogy mikor a tükörbe nézett elsírta magát, és onnantól vége volt mindennek. Le kellett mosni a remekművet, aztán nem akarta felvenni a jelmezt, a kitömésről meg hallani sem akart. Legalább Micike (Katicát mostanában így becézzük) kipihenten és jóllakottan mosolygott a világra. Aztán mégiscsak sikerült elindulni ...

A nagyok, akiknek és akikről a délután szólt, kicsit megszeppenve a mi közelségünkből nézelődtek, míg Katica volt az, akinek a citera hangja bearanyozta a délutánját...

Egy hercegnő meséje

„A Meseerdő szélén, egy kastélyban éldegélt egyszer egy király a királynővel és a kis hercegnővel. A hercegnőt Klárának hívták, mert ez volt a legszebb név, amit a király és a királynő ki tudott találni.” – így kezdődik Ulf Stark meséje, ami akár a mienk is lehetne...

A mi hercegnőnk meséje pontosan 3 éve, 2012. 01.24.-én 22:17 perckor kezdődött.

Telefonos kapcsolat

Mióta Nándi elkezdte az óvodát most először tart minket itthon egy makacsabb betegség. Már több, mint egy hete.
Nándi lázával kezdődött, aztán Klára láz, Nándi, Klára köhögés, Nándi köhögés-hányás, Katica láz, Katica, Anya köhögés.  Köhögés lassan szűnőben- itt tartunk most. A hasonló tünetek kezelésében már gyakorlottak vagyunk ( nem úgy, mint az első gyerek első náthájánál), így kicsit több türelemmel és korai lefekvéssel mi szülők kipurcanás nélkül helyt álltunk.
Az elmúlt 1,5 hét legjobb pillanata a közös hűtőfürdőzés volt, mikor a gyerekek legóztak a kádban (figyelemelterelő, hogy minél tovább maradjanak), és közben a mese olvasás.
A legrosszabb (természetesen a gyerekek levertsége és a néha eluralkodó káosz mellett) pedig a házi "karanténunk". Senkihez sem tudtunk menni, és hozzánk sem jött senki, nehogy fertőzzünk. Mindenkivel csak telefonon tartottuk a kapcsolatot.

A "hírek" és olvasói

"Jönnek a hírek, beburkolnak, körülfonnak, felzabálnak, veled kelnek, veled fekszenek, nem hagynak nyugodni. Egyre jönnek itthonról és a nagyvilágból, hogy hideget leheljenek, és jégbe burkolják a lelkedet, vagy szépet, jót sugalljanak, és könnyeket csaljanak a szemedbe. Ne figyelj rájuk, ne nézz híradót, ne kapcsold be a számítógépet, ne olvass újságot, ne engedd be az életedbe se az iszonyatot, se a szépséget, építsd inkább önmagad, mondják a bölcsek."
Ezeket a sorokat, mintha nekem írta volna ezen a héten V. Kulcsár Ildikó a Nők Lapjában. Lassan egy hónapja, hogy a gondolataim része egy kisbaba (Zselyke Léna), aki csupán tíz napot töltött a Földön.

Azóta is számtalanszor teszem fel magamnak a kérdést, vajon miért foglalkoztat annyira, miért érintett és érint meg még mindig lelkileg? Mindenki tudja, hogy sajnos kisbabák is választják az égi otthont a földi helyett, csak ilyen közelségből és részletesen még szerencsére eddig nem találkoztam senki történetével. Másrészt, Zselyke otthon is töltött pár napot a családjával, így joggal gondolhatták a szülők, hogy a kezdeti ijedtség után minden rendben ... Zselyke története itt kezd hirtelen mindenkié lenni. A szülők kisbabájuk elvesztésével, gyászolják azt a közös életet is, amit közösen elterveztek, álmodtak, és ami elkezdődött. Azt hiszem, mindenki, aki követi ezt a kis Angyalt és dolgozik vele a lelke, saját életében is talán valamit vagy valakit gyászol.
Rá kell jöjjek, hogy ez nálam sincs másként. Siratom, azt a nagy tervünket, hogy négy gyermekünk lesz. Három ép és egészséges gyönyörűség anyukájaként reálisan és felelősségteljesen kell gondolkodnom. Mivel a harmadik terhességem nem volt egyszerű a szervezetem számára, és a következőnél is biztosan súlyosabban előjönne a probléma, így tudomásul kell vennem, hogy egy meg nem született negyedik gyermekért nem tehetem kockára a saját egészségem, és ezzel együtt a férjem és a három gyönyörűség életét. A legrosszabb talán ebben az, hogy a harmadik terhességem nem úgy csináltam, mintha az lett volna az utolsó. Hogy mi lenne más egy utolsónál? Jobban rákészülnék, és minden egyes pocakos hetet kiélveznék, mert áldott állapotban lenni a világ legjobb érzése (minden fizikai fájdalom ellenére)!

Naponta követem Zselyke anyukája bejegyzéseit; várom, hogy valami csodáról ír ... Aztán eszembe jut, hogy törölnöm kéne magam az emlékoldalról, mert amire várok nem jön el. Gyászomban én is ugyanúgy reménykedek, mint ő. Mert tudjuk, hogy ami már a miénk volt, vagy legalábbis azt hittük, hogy a miénk, azt nagyon nehéz elengedni.